Az influenza, így a jelenlegi sertés influenza is növeli a halálos kimenetelű szívinfarktusok előfordulását.

Kutatók az elmúlt 75 év járványait vizsgálták meg és jutottak erre a megállapításra.
Visszamenőleg felrajzolták a szívinfarktusok gyakoriságát és azt találták, hogy influenzajárvány alatt a szívinfarktusok száma és az ebből eredő halálozás jelentősen megnő.

A Lancetben megjelent tanulmány szerzője arra figyelmeztet, hogy mindenképpen oltassa be magát az, akinek korábban előfordult valamilyen szívbetegsége!!

A kutatás vezetője elmondta, hogy 1932-től napjainkig vizsgálták az influenzás beteg száma és a halálos kimenetelű szívbetegségek közötti összefüggést és egyértelmű eredményre jutottak: az influenzajárvány akár 30-50%-kal is növelheti a szív eredetű halálozást.

Az összefüggés mögött az áll, hogy az influenza jelentősen megterheli a szív és érrendszert, ezért szívbetegeknek rendkívül fontos a megelőzés.

Az influenza, mint minden gyulladás a C reaktív proteinek és más akut fázis proteinek szintjét jelentősen megemeli, és mint tudjuk, a szív ereiben lerakódott plakkok egyik legfontosabb előidézője maga a gyulladás. A már meglévő plakkok a gyulladás hatására instabillá válnak, ezáltal megrepednek, és a felszínükön kialakul a vérrög (trombus), ami a koronáriák (szív koszorú erek) elzáródását és ezzel az infarktust okozzák.

A vakcina még nem áll rendelkezésünkre, ezért addig marad a kolosztrum, tőzegáfonya, fehér tea és a jó minőségű fehér bor.

Immunerősítő csomag - Immunerősítő csomag

{$up_uri}h1n1.jpg
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!