Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Új Cikkek
Calici – a „4H” vírus
Pár évvel ezelőtt még nem is ismertük, ma már minden évben járványszerűen terjed a calici vírus.
A „4H”-nak becézett calici vírus fertőzés tüneteire utal a betűmozaik: hányás, hasmenés, hőemelkedés, hasi fájdalom. Ezek a calici jellemző tünetei, de nem mindenkinél jelentkezik egyszerre a 4 tünet, és a betegség lefolyása is egyénenként változó: van, aki 1-2 óra alatt túl van rajta, mások akár napokig szenvedhetnek a meglehetősen kellemetlen fertőzéstől.
A calici vírus leggyakrabban zárt közösségekben üti fel fejét (óvodák, kórházak, iskolák, stb.), sokszor azonban az élelmiszerek is szerepet játszanak a járvány kialakulásában.
A calaci vírus rendkívül fertőző, már nagyon alacsony vírusszám mellett is kialakulhat a fertőzés. A vírus a széklet útján terjed (kézmosás hiánya, szennyezett élelmiszerek, stb.), de akár a hányadék párolgása révén is el lehet kapni. A calici vírussal az a legnagyobb probléma, hogy a tünetmentes ember (a fertőzés előtt vagy után) is üríti a vírust, ezáltal nagyon fertőző betegségről beszélünk.
A calici vírusra jellemző, hogy ahol felüti fejét, ott nagyon hamar, nagyon sok embert megbetegít, éppen az előbb felsorolt tulajdonságai miatt.
A calici vírus megelőzésére jelenleg vakcina, védőoltás nem áll rendelkezésre, és az ember élete során többször is elkaphatja. Beteg, legyengült immunrendszerrel rendelkező emberek esetén veszélyes lehet a vírus, könnyedén okozhat kiszáradást, ionvesztést.
A legfontosabb a calici vírus esetében is a megelőzés, a rendszeres, alapos kézmosás, fertőtlenítőszerek használata, a higiéniás szabályok szigorú betartása.
A calici vírus alapvetően nem veszélyes, de rendkívül kellemetlen tüneteket okoz és nem szabad lebecsülni sem. Főleg amiatt, mert leggyakrabban olyan helyeken fordul elő járvány, ahol a veszélyeztetett célcsoportba tartozó emberek aránya magasabb (pl. kórházak).
Kolosztrum a Calici vírus ellen
Karl B. McCann (Melbourne-i egyetem) és munkatársai calici vírussal (felin calicivirus), illetve polio vírussal fertőzött sejtekhez szarvasmarha előtejből származó laktoferrint adagoltak, és ez jelentősen csökkentette a vírusok fertőzőképességét.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a fertőzés előtt, vagy közben sejttenyészetekhez adagolt szarvasmarha eredetű laktoferrin lényegesen lelassította a calici, illetve polio vírusok terjedését. Ki tudták mutatni, hogy a vírusok jelenlétében laktoferrin jelent meg a sejtek felületén, s feltehetően elzárta az utat a vírusok elől - amint arról a kutatók az alkalmazott mikrobiológiával foglalkozó Journal of Applied Microbiology című folyóiratban beszámoltak.

Egy másik ausztrál biológus csoport - az előző kutatásban is részt vevő - és szintén a Melbourne-i egyetemen dolgozó - H. Roginski vezetésével az International Diary Journal című, tejtermékek kutatásával foglalkozó tudományos folyóiratban összefoglalta a különböző eredetű tejfehérjék és peptidek mikrobiológiai hatásával kapcsolatban eddig megjelent száznál is több publikáció eredményét, és azt a következtetést vonta le, hogy különféle vírusok ellen a szarvasmarha eredetű laktoferrin sokkal hatásosabb, mint az emberi eredetű.
Előzzük meg tehát a bajt ezzel az egyszerű módszerrel, mert más készítmény jelenleg erre a betegségre nincs, kizárólag a tünetek csillapíthatók (hányás csillapítók, görcsoldók, bő folyadék bevitel - ami, ha nem megy szájon át, akkor infúzióban) és a tünetek megszűntéig szigorú diéta. Székletfogók használata tilos.
Ismét rendelkezésünkre áll tehát egy teljesen természetes anyag, amely segítségével megelőzhető, vagy jelentősen lerövidíthető és enyhíthető ez a fertőző betegség.
A kolosztrum szedése egyébként is javasolt, hiszen hatékony immunrendszer erősítő, ami a mostani „H1N1 időszakban” nagyon fontos.
Kolosztrum - Kolosztrum

Ajánlott Cikkek
Komment küldése
Hírlevél
Az oldal tartalma röviden
Az immunrendszer állapota döntően meghatározza életkilátásainkat. Az immunrendszer erősítése egészséges életmóddal, megfelelő táplálkozással, vitamin hozzáadással (b vitamin, b12 vitamin, c vitamin, d vitamin, e vitamin, stb.) jelentős mértékben elősegíthető. A kolosztrum kívülről segíthet immunrendszerünknek a hatékony védekezésben a kórokozók ellen. Hatékony immunrendszer erősítő a kolosztrum és a d-vitamin.
Különösen ajánlom a következő cikkeimet

Kérdése van? Keressen fel az info@drtihanyi.hu email címen, vagy a +36 70 323-4456 számú magyar ügyeleti telefonszámunkon
Kommentek
Archívum

pintér zoltán
2009. Dec. 1. 12:00.Köszönöm a calici vagy a 4H-virus tulajdoságait tudatta velem.Tisztelettel Pintér Zoltán 70-éves Székesfehérvár.
Csiszár Antalné
2009. Dec. 2. 08:43Bali István
2010. Dec. 13. 09:17Böbe
2011. Dec. 13. 03:02Eddig mindenféle hányásos-hasmenéses járvány elkerült engem (nagyon sokat mantrásztam, hogy "nem fogom elkapni"), de most "végre" sikerült nekem is megtapasztalni.
Összeköltöztünk a párommal, akinek még iskolás a fia és feltehetőleg ő hozta haza. Már majd egy hete beteg volt, de most szombaton megadta magát és hajnaltól reggelig rosszul volt, csúnyául, alul-felül. Párom csak émelygett, görcsölt. Hétfőn elvitte a nagyfiút orvoshoz, aki azt mondta, rotavírus. Most, hogy így nézegettem, ez inkább calici lehetett/lehet. Mára én is belekerültem: igaz, "csak" hasmenés (éjféltől idáig 4x), hányinger és alhasi görcsöm van, de alakulóban vagyok. Enyhül a feszülés, és kisebb az inger is (bár 2 daedelont már megettem). De hogy megyek/merjek így, vírusosan dolgozni menni? Majdnem ez bosszant a legjobban az egészben, nem is az átvirrasztott éjszaka.
További jó munkát!