Keresés
Főmenü
Tanulmányok
Legnépszerűbbek
Legfrissebbek
Calici – a „4H” vírus
- 2009.11.30 - 20:55
Pár évvel ezelőtt még nem is ismertük, ma már minden évben járványszerűen terjed a calici vírus.
A „4H”-nak becézett calici vírus fertőzés tüneteire utal a betűmozaik: hányás, hasmenés, hőemelkedés, hasi fájdalom. Ezek a calici jellemző tünetei, de nem mindenkinél jelentkezik egyszerre a 4 tünet, és a betegség lefolyása is egyénenként változó: van, aki 1-2 óra alatt túl van rajta, mások akár napokig szenvedhetnek a meglehetősen kellemetlen fertőzéstől.
A calici vírus leggyakrabban zárt közösségekben üti fel fejét (óvodák, kórházak, iskolák, stb.), sokszor azonban az élelmiszerek is szerepet játszanak a járvány kialakulásában.
A calaci vírus rendkívül fertőző, már nagyon alacsony vírusszám mellett is kialakulhat a fertőzés. A vírus a széklet útján terjed (kézmosás hiánya, szennyezett élelmiszerek, stb.), de akár a hányadék párolgása révén is el lehet kapni. A calici vírussal az a legnagyobb probléma, hogy a tünetmentes ember (a fertőzés előtt vagy után) is üríti a vírust, ezáltal nagyon fertőző betegségről beszélünk.
A calici vírusra jellemző, hogy ahol felüti fejét, ott nagyon hamar, nagyon sok embert megbetegít, éppen az előbb felsorolt tulajdonságai miatt.
A calici vírus megelőzésére jelenleg vakcina, védőoltás nem áll rendelkezésre, és az ember élete során többször is elkaphatja. Beteg, legyengült immunrendszerrel rendelkező emberek esetén veszélyes lehet a vírus, könnyedén okozhat kiszáradást, ionvesztést.
A legfontosabb a calici vírus esetében is a megelőzés, a rendszeres, alapos kézmosás, fertőtlenítőszerek használata, a higiéniás szabályok szigorú betartása.
A calici vírus alapvetően nem veszélyes, de rendkívül kellemetlen tüneteket okoz és nem szabad lebecsülni sem. Főleg amiatt, mert leggyakrabban olyan helyeken fordul elő járvány, ahol a veszélyeztetett célcsoportba tartozó emberek aránya magasabb (pl. kórházak).
Kolosztrum a Calici vírus ellen
Karl B. McCann (Melbourne-i egyetem) és munkatársai calici vírussal (felin calicivirus), illetve polio vírussal fertőzött sejtekhez szarvasmarha előtejből származó laktoferrint adagoltak, és ez jelentősen csökkentette a vírusok fertőzőképességét.
A kutatók azt tapasztalták, hogy a fertőzés előtt, vagy közben sejttenyészetekhez adagolt szarvasmarha eredetű laktoferrin lényegesen lelassította a calici, illetve polio vírusok terjedését. Ki tudták mutatni, hogy a vírusok jelenlétében laktoferrin jelent meg a sejtek felületén, s feltehetően elzárta az utat a vírusok elől - amint arról a kutatók az alkalmazott mikrobiológiával foglalkozó Journal of Applied Microbiology című folyóiratban beszámoltak.

Egy másik ausztrál biológus csoport - az előző kutatásban is részt vevő - és szintén a Melbourne-i egyetemen dolgozó - H. Roginski vezetésével az International Diary Journal című, tejtermékek kutatásával foglalkozó tudományos folyóiratban összefoglalta a különböző eredetű tejfehérjék és peptidek mikrobiológiai hatásával kapcsolatban eddig megjelent száznál is több publikáció eredményét, és azt a következtetést vonta le, hogy különféle vírusok ellen a szarvasmarha eredetű laktoferrin sokkal hatásosabb, mint az emberi eredetű.
Előzzük meg tehát a bajt ezzel az egyszerű módszerrel, mert más készítmény jelenleg erre a betegségre nincs, kizárólag a tünetek csillapíthatók (hányás csillapítók, görcsoldók, bő folyadék bevitel - ami, ha nem megy szájon át, akkor infúzióban) és a tünetek megszűntéig szigorú diéta. Székletfogók használata tilos.
Ismét rendelkezésünkre áll tehát egy teljesen természetes anyag, amely segítségével megelőzhető, vagy jelentősen lerövidíthető és enyhíthető ez a fertőző betegség.
A kolosztrum szedése egyébként is javasolt, hiszen hatékony immunrendszer erősítő, ami a mostani „H1N1 időszakban” nagyon fontos.
Kolosztrum - Kolosztrum

Csiszár Antalné
2009.12.02 - 08:43Tisztelt Doktor Úr!Úgy érzem nagyon sok köszönettel tartozunk Önnek mi, akik "leveleit" olvassuk! A köszönet részemről azért is szól, mivel írásai - szerintem - minden laikus ember számára érthető.Tehát nem közvetlenül csak hozzáértők tudják meg, hogy Ön mit is akart mondani, hanem mindenki.Én személyszerint lelkes olvasója vagyok.(A Kolosztrumot pedig szedem és eddig semmi bajom nincs az influenzát illetően) Most, így karácsony közeledtével szeretnék Önnek ( és családjának is) áldott ünnepeket kívánni.Isten áldása legyen munkáján, hogy még sokáig tudjon mindnyájunk javára dolgozni. Tisztelettel: Csiszár Antalné
pintér zoltán
2009.12.01 - 12:00Tisztlt Tihanyi ur nagyon tetszik az összes hirleél
.Köszönöm a calici vagy a 4H-virus tulajdoságait tudatta velem.Tisztelettel Pintér Zoltán 70-éves Székesfehérvár.

Copyright PH-Product Hungary Kft. © 2010 Minden jog fenntartva!
dr. Tihanyi László - Innerlight - dr. Tihanyi László webáruháza
Powered by Lightning Webdev

Hírlevél
Iratkozzon fel értékes információkat tartalmazó, ingyenes hírlevelemre!
Az oldal tartalma röviden és kulcsszavakban
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet

Kérdése van? Keressen fel az info@drtihanyi.hu email címen, vagy a +36 70 323-4456 számú magyar ügyeleti telefonszámunkon
Legyen Ön is törzsvásárló!
Kommentek
Archívum
Az immunrendszer állapota döntően meghatározza életkilátásainkat. Az immunrendszer erősítése egészséges életmóddal, megfelelő táplálkozással, vitamin hozzáadással (b vitamin, b12 vitamin, c vitamin, d vitamin, e vitamin, stb.) jelentős mértékben elősegíthető. A kolosztrum kívülről segíthet immunrendszerünknek a hatékony védekezésben a kórokozók ellen. Hatékony immunrendszer erősítő a kolosztrum és a d-vitamin.
Cimkék Különösen ajánlom a következő cikkeimet

Kérdése van? Keressen fel az info@drtihanyi.hu email címen, vagy a +36 70 323-4456 számú magyar ügyeleti telefonszámunkon
Legyen Ön is törzsvásárló!
- Felföldi Anikó: Kedves Dr Úr! Nekem van egy 3és ...
- Szabolcs: Tisztelt doktor ur! 22 eves vagyok es kicsi ...
- Végh Erika: Szeretném megtudni,hogy tejérzékeny ...
- dr. Tihanyi László: Kedves Gábor!A Hunza Barack ...
- Gábor: Tisztelt doktor úr, a 'hunza barack' ...
- Szabone Toth Terez: T. Doktor Ur !Szeretnem ...
- Anita: Kedves Doktor Úr!Szeretném megkérdezni, hogy ...
- 2010 Szeptember (1)
- 2010 Május (1)
- 2010 Április (1)
- 2010 Március (2)
- 2010 Február (1)
- 2010 Január (3)
- 2009 December (3)
- 2009 November (5)
- 2009 Október (3)
- 2009 Szeptember (2)
- 2009 Augusztus (3)
- 2009 Június (1)
- 2009 Április (2)
- 2009 Február (3)